Sokan szívesen olvassák a történelem legnagyobb hatású embereinek önéletrajzait, vannak, akik a hátborzongató krimikre buknak (pl. Stephen King művei) és vannak, akik a klasszikusokra esküsznek (pl. Büszkeség és Balítélet).
Függetlenül attól, hogy milyen műfajú könyveket szeretünk a leginkább, abban egyetérthetünk, hogy a világ könyvek nélkül nem lenne az igazi. A könyvek évezredek óta tanítanak és inspirálnak minket, így a „Könyvek Világnapja” a minimum, amit megérdemelnek.
Egy könyv sokkal több a papírra nyomtatott betűknél – ajtót nyitnak egy másik világba: akár a képzelet, akár a végtelen tudás világába. A Könyv Világnapja a könyvek csodálatos erejének és az olvasás örömének ünnepléséről szól.
A könyvek nem mindig úgy néztek ki, mint ma. Amikor az ősi civilizációk évezredekkel ezelőtt megalkották az írásrendszereiket, agyagtáblákat használtak az írásra. Később papiruszt kezdtek el használni, majd Kr.u. a 3. században a kínaiak voltak az elsők, akik a mai formához leginkább hasonlító, vastag bambuszlapokból összevarrt könyveket készítettek. A 15. század közepén aztán a Gutenberg féle nyomdai eljárás iparosította a könyvkészítést, bárki számára elérhetővé téve az olvasást. Ennek a zseniális találmánynak köszönhető, hogy ma az otthonunk kényelméből élvezhetjük az írók műremekeit.
A Könyvek Világnapját 1995. április 23-án hozta létre az Egyesült Nemzetek Oktatási, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO). Ezen dátum és a könyvek közötti kapcsolat azonban Spanyolországban 1923-ban jött létre, mivel ez a nap William Shakespeare és Inca Garcilaso de la Vega, híres spanyol krónikás halálának évfordulója. Egyes országokban (pl. Svédország, Egyesült Királyság és Írország) más napokon tartják a könyvek világnapját, annak ellenére, hogy a nemzetközi eseményt az UNESCO hozta létre.
Hogyan ünnepeld a Könyvek Világnapját?
A könyvek szerelmesei számos módon ünnepelhetik ezt a napot és terjeszthetik az olvasás pozitív hatásait. A legnagyszerűbb módja az ünneplésnek, ha időt tudsz szakítani egy kis olvasásra. Van olyan könyved, amit még nem tudtál befejezni? A mai nap remek alkalom arra, hogy bekuckózz és egy csésze tea vagy kávé társaságában és olvass egy jót!
Ha van gyereked, ez a nap (is) tökéletes arra, hogy átadd neki az olvasás szeretetét. Manapság olyan szinten áraszt el minket a képek és videók áradata, hogy komolyan fennáll annak a veszélye, hogy teljesen felhagyunk az olvasással – miért is fárasztanánk magunkat vele, amikor sokkal könnyebb megnézni egy filmet? A kérdés természetesen költői. A képzelőerő a gyerekek legjobb barátja, úgyhogy tégy arról, hogy a képzeletük a lehető legaktívabb maradjon! Válassz egy olyan témát, ami érdekli a gyerekedet és töltsétek a mai napot az irodalom varázslatos világának felfedezésével!
Egy másik kiváló módja a mai nap megünneplésének, ha összejössz a barátaiddal és együtt olvastok egy olyan könyvet, amit mindannyian szerettek. Ha hangosan hallod azokat a mondatokat, amelyeket eddig csak magadban mormoltál, az egészen más megvilágításba helyezheti a történetet. Ezenkívül egy könyv többféle értelmezése izgalmas beszélgetésekhez vezethet arról, hogy ki mit és miért csinált az adott könyvben.
Bármelyik módját választod is a Könyvek Világnapjának megünneplésére, gondoskodj róla, hogy inspiráló élmény legyen. Ahogy az író, Alan Bennett mondja: „A könyv olyan eszköz, amely megindítja a képzeletet.” A Könyvek Világnapja az Egyesült Királyságban bejegyzett jótékonysági szerveződés, amelynek célja, hogy minden gyermeknek és fiatalnak saját könyvet adjon. Ez egyben a szerzők, illusztrátorok, és (ami a legfontosabb) az olvasás ünnepe is. Valójában ez a legnagyobb ünnep, amelyet az UNESCO a könyvek és az olvasás nemzetközi napjaként jelölt ki, és amelyet a világ több mint 100 országában tartanak nyilván.
Mi a Mit csinálsz ma?-nál nagy könyvrajongók vagyunk, nem tudunk betelni a jobbnál-jobb könyvekkel. Az egyik soron következő beszélgető estünket éppen ennek a témának fogjuk szentelni:
https://www.mitcsinalszma.hu/stex-csutortok-marcius-24/
Csatlakozz hozzánk, ha Te is szeretsz olvasni és szívesen programoznál olyanokkal, akik hasonlóképpen vannak ezzel!
#mitcsinalszma